Felhívás civil szervezetek számára
a „2010 – a szegénység és a
társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve”
Nemzeti Konzultatív Testületébe
történő jelentkezésre
2010
– A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai
éve:
A 2010-es évet az Európai Unió a
Szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének
nyilvánította. Ez azt jelenti, hogy Európai Uniós szinten, valamint a
tagállamokban különböző programok, tevékenységek valósulnak meg azzal a céllal,
hogy ráirányítsák a figyelmet a szegénység mértékére, a szegénység elleni
küzdelem fontosságára. Az Év előkészítéseként – az Európai Parlament és az
Európai Tanács határozatával összhangban – az Európai Bizottság összeállította
az ún. Stratégiai Keretdokumentumot (lásd. mellékelve), amely meghatározza az év
célkitűzéseit, irányelveit, prioritási területeit, a megvalósítás struktúráját
és költségvetését.
Az Évvel kapcsolatos Európai
Uniós dokumentumokban megfogalmazott egyik legfontosabb elvárás, hogy az
előkészítése, Programjának kidolgozása és megvalósítása az érintettek széles
körének bevonásával, a civil társadalom tagjaival, a szegénységben élő
emberekkel folyamatos párbeszédben történjen meg. Annak érdekében, hogy ezen
elvárásnak hazánk is megfeleljen, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium
kezdeményezte a Nemzeti Konzultatív Testület (továbbiakban: Testület) életre
hívását.
A
Nemzeti Konzultatív Testület szerepe, feladatai, tagjai:
A Testület tagjait a szegénység
témájában érintett tárcák, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett működő
konzultatív tanácsok, egyéb releváns egyeztető fórumok, fontosabb
közintézmények, valamint a civil szektor delegáltjai alkotják. Az Év
koordinációjáért felelős államtitkár felkérésére a Testület tagjainak felét (a
civil oldalt) a Magyar Szegénységellenes Hálózat, mint a szegénység elleni
küzdelem területén működő civil szervezetek legjelentősebb összefogása
delegálja. A Testület teljes létszáma várhatóan 40 fő körül alakul, ennek
megfelelően a Hálózat összesen kb. 20 szervezetet és azok képviselőit
delegálhatja.
A Testület tagjainak megbízatása
2009. elejétől az Európai Év hazai Programjának előkészítésére (prioritások és
szakmai fókuszok meghatározása), a Program elvfogadására, a Program
megvalósításának folyamatos monitorozására szól 2011 első negyedévéig. A
Testület ebben az időszakban várhatóan kb. évi 3-4 alkalommal ülésezik majd,
elnöki tisztjét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tölti be.
A
Magyar Szegénységellenes Hálózat által delegált szervezetek
kiválasztása:
1. A Testületbe delegálandó szervezetek
kiválasztásánál alkalmazandó szempontok és prioritások
-
a kiválasztásnál előnyt élveznek a legalább megyei szintű
tevékenységet kifejtő szervezetek
-
a kiválasztásnál előnyt élveznek az ernyőszervezetek,
szövetségek, hálózatok
-
a kiválasztásnál előnyt élveznek a szegénységben élők saját
szervezetei
(esetükben nem szempont a működési hatókör)
-
a kiválasztandó szervezetek legalább 20%-át a szegénységben
élők saját szervezetei kell, hogy adják
-
a kiválasztásnál szempont a földrajzi megoszlás, azaz
törekedni fogunk arra, hogy valamennyi régióból legyenek kiválasztott
szervezetek.
2. Alapvető kritériumok, amelyeket a
jelentkező szervezeteknek és delegáltjaiknak teljesíteniük
kell
-
szervezeti forma: alapítvány vagy társadalmi szervezet
(ezen belül egyesület vagy szövetség)
-
létesítő okiratában (alapszabály, alapító okirat) célként,
cél szerinti tevékenységként jelenik meg a szegénység elleni küzdelem témája,
tényleges tevékenységei irányulnak a szegénységben élők esélyeinek javítására
-
közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, politikai
pártoktól független
-
elveiben, működésében, tevékenységeiben nem kirekesztő
-
vállalja, hogy a jelentkezéskor megjelölt delegáltja a
Nemzeti Konzultatív Testület munkájában folyamatosan és érdemben részt vesz a
delegálásától a Testület mandátumának lejártáig (2011 első negyedéve)
-
a jelentkező szervezetet a Nemzeti Konzultatív Testületben
csak saját tisztségviselője vagy tagja (szövetségek, ernyőszervezetek esetében:
tagszervezetének tisztségviselője, tagja is) képviselheti.
3. A kiválasztás és delegálás
folyamata
A
felhívásra várjuk mindazon civil szervezetek és képviselőik jelentkezését, akik
megfelelnek a fenti kritériumoknak és szívesen részt vennének a 2010-es Év
előkészítésével kapcsolatos feladatokban, az Év szellemiségének
meghatározásában.
A 2009. január 23-ai határidőig
beérkezett jelentkezéseket a Hálózat ezzel a feladattal megbízott munkacsoportja
előszűri (megvizsgálja, hogy a jelentkező szervezetek megfelelnek-e a támasztott
kritériumoknak, illetve mennyire illeszkednek a meghatározott szempontokhoz).
Az előszűrés eredményeként
összeálló listára a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagszervezetei adhatnak le
szavazatokat oly módon, hogy minden szervezet egy max. 25 szervezet
sorrendiségét tartalmazó listát állít össze és juttat el a Hálózat központi
e-mail címére vagy fax számára.
A tagszervezetek szavazatai
alapján összeálló, 20 (plusz 5 tartalék) szervezetet tartalmazó javaslati listát
a Hálózat Koordinációs Testülete áttekinti, és amennyiben megfelelően
indokolható kifogása az azon szereplő szervezetekkel szemben nem áll fenn,
jóváhagyja és 2009. január 31. határidővel a Szociális és Munkaügyi
Minisztériumnak, mint delegáltjait megküldi. A Hálózat a Koordinációs Testülete
által jóváhagyott, így delegáltnak elismert szervezetek számára kiállítja az
erről szóló tanúsítványt, illetve a delegáltakkal képviseleti megállapodást
köt.
Megjegyzés: abban az esetben, ha
a Hálózat delegáltjai közül valamelyik szervezet egyéb úton (pl. a tárca mellett
működő Tanácsok delegáltjaként) már helyet kapott a Testületben, a Hálózat
listájáról törlésre kerül, s a Hálózat helyette a tagszervezeti szavazatok
eredményeként előállt sorrend alapján következő szervezetet delegálja.
4. A jelentkezés határideje és
módja:
Jelentkezési lap kérhető a megadott e-mail
címen.
A
jelentkezés határideje: 2009. január 23.
(péntek) 12.00
A
mellékelt jelentkezési lapokat a hapn@hapn.hu
e-mail címre vagy a (06 1) 318-29-70-as fax számra várjuk. Kérjük, hogy a
jelentkezési laphoz mellékeljék a szervezet létesítő okiratának másolatát
is.
Budapest, 2009. január 16.
A Magyar Szegénységellenes
Hálózat Koordinációs Testülete